Házirend
Köszöntjük kedves Vendégünket szállodánkban és jó pihenést, kellemes felüdülést és élményekben gazdag kikapcsolódást kívánunk. Ennek megvalósításáért, valamennyi munkatársunk mindent megtesz, ugyanakkor Vendégek együttműködése is nélkülözhetetlen. Ehhez nyújtunk segítséget alábbi Házirendünkkel.
BEJELENTKEZÉS
A Szállodai szolgáltatások igénybevétele előtt a Vendég köteles bejelentőlapot kitölteni.
https://mercuredebrecen.hu/check-in/
- A Vendég szobakulcsként kártyát kap, amelyhez a szobában lakó Vendég(ek) regisztrálása szükséges.
- A regisztráció a bejelentőlap pontos kitöltését és a Vendég(ek) személyazonosságának igazolását jelenti. A bejelentő lap kitöltése minden személyre kötelező az előre elküldött űrlappal, vagy helyszíni kitöltéssel.
- A személyazonosító okirat bemutatása a hotel számára lényegesnek minősített szerződési feltétel.
- A bejelentőlap aláírásával a Vendég hozzájárul ahhoz, hogy a szolgáltató a vonatkozó jogszabályokban (különös tekintettel az idegenrendészetre, valamint az idegenforgalmi adóra) meghatározott kötelezettségei teljesítése, illetve a teljesítés igazolása céljára mindaddig kezelje, amíg az illetékes hatóság az adott jogszabályokban meghatározott kötelezettségek teljesülését ellenőrizheti.
- A kötelezően megadandó adatok Vendég általi megadása a Szállodai szolgáltatás igénybevételének feltétele.
- A kötelezően megadandó adatok köre: név, lakcím, állampolgárság, személyi igazolvány/útlevél száma, születési hely és születési idő.
- A szobákat a megérkezés napján 15:00 órától lehet elfoglalni.
- A szoba korábbi elfoglalása előzetes egyeztetés alapján, foglaltság függvényében lehetséges, melyért a Szálloda jogosult felárat felszámítani.
KIJELENTKEZÉS
- A távozás napján a Vendég a szobát poggyászával, bevitt dolgaival együtt 12:00 óráig, csoport esetén 10:00 óráig köteles elhagyni, és a bejelentkezéskor kapott chipkártyát a recepción leadni.
- A szoba késedelmes elhagyása esetén a Szálloda jogosult a szerződésben meghatározott felárat felszámítani.
- A Vendég a Szállodai tartózkodása ellenértékét, beleértve az igénybe vett egyéb szolgáltatásokat is, legkésőbb a szállodából való végleges távozása előtt köteles a Szállodai szerződésben meghatározott módon kiegyenlíteni.
- A fizetés bármilyen okból történő megtagadása esetén a Szálloda jogosult a Vendég szállodába bevitt dolgait visszatartani és azokon zálogjogát érvényesíteni.
- Fizetés nélküli távozás esetén a Szálloda a rendőrségi feljelentés mellett jogi úton érvényesíti a követelését a Vendéggel szemben, amelynek költségeit a Vendég fizeti.
- Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy szállodánk az utólag felmerült és ki nem egyenlített szolgáltatások díjösszegét a Vendég bankkártyájára terheli vagy utólagosan kiszámlázza.
LÁTOGATÓK
- A Szálloda szobáiban csak a recepción regisztrált Vendégek tartózkodhatnak.
- A Vendég a látogatója magatartásáért – ideértve az esetleges károkozást is – felelősséggel tartozik. A látogató által a Vendégnek és/vagy harmadik személynek okozott kárért való felelősséget a Szálloda kizárja.
- A szobafoglalásban szereplő létszámon felüli Vendég után napi árat /rack rate számol fel a Szálloda.
18 ÉVEN ALULI VENDÉGEK
- A Szálloda szolgáltatásait 18 év alatti Vendég csak szülői kíséretben vagy a szülő írásos engedélyével veheti igénybe.
- A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.
- A Szálloda területén, rendezvényén 18 év alatti személy alkoholt nem fogyaszthat. E kötelezettség betartásáról / betartatásáról a 18 év alatti személy szülője, általa megbízott cselekvőképes személy köteles gondoskodni. E kötelezettség megszegésének jogi, erkölcsi és anyagi következményeiért a szülő vagy az általa megbízott cselekvőképes személy teljes felelősséggel tartozik.
- Gyerekbarát felszereléseink a következőkben felsorolva, előzetes egyeztetéssel korlátozott számban, térítésmentesen állnak Vendégeink rendelkezésére: babaágy, babakád, WC szűkítő, etetőszék az étteremben.
KISÁLLAT ELSZÁLLÁSOLÁSA
- A Szálloda területén tartózkodni kizárólag a szükséges oltásokkal és „kisállat egészségügyi kiskönyvvel” rendelkező háziállattal szabad.
- A Szálloda szabályozott méretű, kistermetű (15 kg alatti) és szobatiszta kisállatok (kutya, macska, egyeztetés alapján egyéb házi kedvenc) fogadását biztosítja külön szolgáltatási díj ellenében.
- A szállodában csak olyan kisállat tartózkodhat, amely magatartásával nem zavarja a szállóvendégek nyugalmát.
- A Szálloda területén a közlekedés és a sétáltatás során póráz használata kötelező.
- A Szálloda belső közösségi tereibe (étterem stb.) közegészségügyi okokból kisállat nem vihető be.
- Az állatok tulajdonosai kisállatukat nem hagyhatják felügyelet nélkül a szálloda területén illetve a szobában.
- A szoba takarítását csak az állat nem ott tartózkodása áll módunkban elvégezni.
- Az ürüléket a kisállat gazdája köteles haladéktalanul eltakarítani, ellenkező esetben pótdíj kerül felszámolásra.
- A háziállat által okozott kárért az állat tulajdonosa anyagi felelősséggel tartozik.
- Egy szobában maximum 2 kisállat tartózkodhat.
SZÁLLODAI ESZKÖZÖK, BERENDEZÉSEK
- A Vendég köteles a Szálloda eszközeit, berendezéseit rendeltetésszerűen használni, anyagi javainak épségét megőrizni.
- A Szálloda berendezési, felszerelési tárgya a Szálloda területéről kizárólag a Szálloda előzetes írásbeli engedélyével vihető ki.
- A Szállodai szoba bármilyen átrendezését, bútorok áthelyezését kizárólag a Szálloda munkatársa, vagy erre kijelölt megbízottja végezheti.
- A Szálloda bármely eszközének, berendezési tárgyának meghibásodását a Vendég köteles bejelenteni a szállodának. A Vendég nem jogosult a hibát saját maga kijavítani vagy a kijavítást megkísérelni. Az ebből eredő károkért való felelősséget a Szálloda kizárja, az a kárt okozó Vendéget terheli.
WI-FI
- A szállodában wifi rendszer üzemel, amelynek használata térítésmentes.
- A Vendég a wifi csatlakozás menetét a szállodába való bejelentkezéskor, a szobakártya átvételével egy időben kapja meg.
- A wifi folyamatos, megszakítás nélküli működését és elérhetőségét a Szálloda nem garantálja.
- A szolgáltatást a Vendég a saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.
TELEFON
- A szállodán belüli hívások díjmentesek.
- A szobatelefon használata díjköteles. A Szálloda a telefonálás költségét a szolgáltató telefontársaság díjai alapján Szállodai felárral terheli automatikusan a Vendég szobaszámlájára.
- A telefon Vendég által történő helytelen használata során felmerült többletköltség a Vendéget terheli.
BIZTONSÁG
- A Szálloda az épületben és annak külső (utcai) és belső (udvari) környezetében a Vendégek és a Szálloda vagyon- és személybiztonsága érdekében zártláncú kamerarendszert üzemeltet, amely napi 24 órában, folyamatosan készít és rögzít felvételeket.
- Emellett a szállodában 10 órás biztonsági szolgálat működik mindennap 20:00 és 6:00 óra között.
- A Vendég tűz esetén köteles a szobában kihelyezett menekülési útvonalat, illetve a helyszínen lévő tűzoltó utasításait követni. Tűzoltó palackok a Szálloda folyosóin, emeletenként találhatók. Tűz esetén a Vendég köteles haladéktalanul riasztani a recepciót.
- A Szállodai szobában tilos saját vasalót, vízforralót, kávéfőzőt és egyéb, a megszokott utazási szükségletek közé nem tartozó elektromos készüléket – ide nem értve a laptopot, notebookot, tabletet, fényképezőgépet, videokamerát – üzemeltetni.
- A Szállodai szobában tilos elektromos hálózaton töltött készüléket zuhanyozás, vagy fürdőkád használata közben, folyóvíznél, vagy vízzel töltött kádban használni, az áramütés veszélye miatt!
KULCSKÁRTYA
- A Vendég a kulcskártyája segítségével tudja az elektromos berendezéseket feszültség alá helyezni, valamint a szobájának ajtaját kinyitni.
- A kulcskártyát az ajtó melletti kártyaleolvasóba kell helyezni.
- Ha Szállodai tartózkodása alatt a Vendég a kártyáját elveszítené, köteles azonnal tájékoztatni a recepciót erről! Távozáskor a kártyát a Recepción kérjük leadni.
A SZÁLLODA TERÜLETÉRE BE NEM HOZHATÓ DOLGOK
A Szálloda az alábbi dolgok bevitelét tiltja meg:
- a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, anyagnak minősített dolgok,
- a hatályos jogszabályokban tűzveszélyesnek és/vagy robbanásveszélyesnek minősített anyagok,
- tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői,
- hulladék, környezetre, egészségre ártalmas dolog,
- fegyver, fegyvernek minősülő tárgy,
- pszichotrop anyag
- A Szálloda a Vendég előzetes írásban tett kérelmére írásban engedélyezheti nem bevihető dolog bevitelét a Szálloda területére.
- Ha a Vendég a Szálloda előzetes írásbeli engedélye nélkül nem bevihető dolgot visz be a Szálloda területére, azt a Szálloda a Vendég költségére eltávolíthatja vagy eltávolíttathatja.
- Az engedély nélkül bevitt dologban keletkezett kárért való felelősséget a Szálloda kizárja.
- A Vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz más Vendégnek, harmadik személynek vagy a Szállodának.
DOHÁNYZÁS
- A Szálloda nemdohányzó hotel. Ennek értelmében a Szálloda zárt helyiségeiben (beleértve a Vendégszobákat), közösségi területein, valamint a szállodához tartozó teljes nyílt területen – a dohányzásra kijelölt helyek kivételével – tilos a dohányzás, illetve az elektromos cigaretta használata.
- Felhívjuk Vendégeink figyelmét arra, hogy a szobában figyelmeztetés ellenére is dohányzó Vendégeinknek 100 €/ szoba extra takarítási díjat számítunk fel.
- Amennyiben bármely Vendég vagy a Szálloda területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a szállodát az illetékes hatóság a vonatkozó jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy a Szálloda jogosult az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítani, illetve annak megfizetését tőle követelni.
„NE ZAVARJ!” DO NOT DISTURB FIGYELMEZTETŐ TÁBLA
- A Szállodai alkalmazottak a szobatakarítást reggel 8 órától végzik folyamatosan. A Vendég a „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblának a szobaajtó külső kilincsére történő kiakasztásával határozottan jelzi, hogy a Szálloda munkatársai ne zavarják, ne kopogjanak és ne lépjenek be a szobába.
- A “Ne Zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblácskát a Vendég a saját felelősségére és kockázatára helyezi el a szobaajtó külső kilincsén. Ha a Szálloda munkatársai a Vendég elutazásának napján a szobája kilincsén „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblát találnak, és a Vendég a Szálloda telefonhívására nem reagál, úgy a Szálloda munkatársai 12:00 óra után bármikor bemehetnek a szobába.
- Rendkívüli helyzetben (például tűz, terrortámadás stb.) előzetes telefonhívás nélkül, illetve amikor a Szálloda a rendelkezésére álló információk alapján megalapozottan feltételezi, hogy a szobában a Vendég élete, egészsége, testi épsége, vagyonbiztonsága veszélyben van vagy veszélyben lehet, és a Vendég a Szálloda telefonhívására nem reagál, úgy a Szálloda munkatársai jogosultak bemenni a szobába.
- A „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető tábla nem rendeltetésszerű használatából eredő károkért, sérelemért a Szálloda nem vállal felelősséget.
NAPI TAKARÍTÁS
- A Szálloda naponta egyszer, 8:00 és 16:00 között takarítja a szobát.
- Amennyiben a szoba takarítását végzők ezen időszak alatt a szoba külső kilincsén „Ne zavarj! | Do not disturb” figyelmeztető táblát találnak, úgy a szoba takarítását nem végzik el, ezért a Vendég díjcsökkentést vagy kártalanítást nem követelhet.
- A napi takarítás során a következőket végzik el: szellőztetés ● ágyigazítás (amennyiben nem helyeztek el rajta értéket, személyes tárgyakat) ● szemetes ürítése ● toalett, zuhany, kád áttörlése ● toalett papír, pipere pótlása.
- Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy környezetvédelmi szempontból kizárólag a fürdőszoba padlózatára helyezett törülközőket cseréli a Szálloda, valamint hogy ágyneműhúzás 4 naponta történik.
MOSÁS, VASALÁS
- A Szálloda mosást, vasalást a mosatási jegyzékben foglaltak szerint vállal.
- A Szálloda tűzvédelmi szabályzata értelmében, a szobában tilos saját vasaló használata, viszont kérésre biztosít a Szálloda vasalót és vasalódeszkát.
PARKOLÁS
- A szállóvendégek gépjárművei térítési díj ellenében parkolhatnak a Szálloda mélygarázsában nem őrzött, zárt parkolóban.
- Parkolóhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, előzetes foglalás nem lehetséges.
- A parkolóban a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni.
- Ha a Vendég igénybe kívánja venni a parkolót, akkor bejelentkezéskor, a bejelentőlapon fel kell tüntetnie a jármű forgalmi rendszámát. Ennek megtagadása vagy elmulasztása esetén a parkoló nem vehető igénybe.
- A parkoló autóban történt bármely kárért (időjárás, más gépjármű által okozott kár, stb.) a Szálloda kártérítési felelősséggel nem tartozik.
- A Vendég az általa másik parkoló autóban okozott kárért a károsultnak közvetlen felelősséggel tartozik.
- A gazdasági bejáratokat kérjük szabadon hagyni.
REGGELI
- A reggeli mindennap 06:30 – 10:00 óra között vehető igénybe.
- A reggeli büféreggeli formájában történik, azaz felszolgáló személyzet nélkül, a Vendég maga szolgálja ki magát a reggeliző helyiségben felállított asztalokon található étel- és italválasztékból.
- A Szálloda a reggeli büféasztalról a korlátlan ételfogyasztást nyújt, azonban onnan sem étel, sem ital későbbi fogyasztás céljából nem vihető ki. Amennyiben a Vendég a Szálloda előzetes engedélye nélkül későbbi fogyasztásra ételt és/vagy italt visz ki a reggeliző helyiségből, úgy a Szálloda jogosult a reggeli árának 50%-át (/ fő/ alkalom) a Vendég számlájára terhelni.
RENDELLENES MAGATARTÁS
- A Vendégek nyugalma érdekében a Szálloda területén 22:00 óra után – kivéve a Szálloda által szervezett vagy engedélyezett rendezvény, program esetében – tilos a hangoskodás, zenélés, zajjal, lármával járó tevékenység, hangeffektusok, a szobában zavaró hangerejű televíziózás stb.
- A Szálloda területén időponttól függetlenül tilos minden olyan magatartás, viselkedés, amely zavarja mások nyugalmát, biztonságát, biztonságérzetét, magánszféráját; zaklatásnak minősül vagy minősülhet, és alkalmas mások megfélemlítésére.
- A Szálloda munkatársa jogosult figyelmeztetni a rendbontó és/vagy hangoskodó Vendéget. A figyelmeztetés után a Szálloda jogosult a Szállodai szerződést egyoldalúan, azonnali hatállyal felmondani, és a Vendéget a szállodából visszafizetési és/vagy kártérítés kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani.
- A Szálloda kizárja a felelősségét minden olyan sérelemért, amelyet a Vendég magatartása okoz más Vendégnek.
A Szálloda részben konferencia hotel is, így egyes rendezvényeken bekövetkezhet a Vendég(ek) más helyeken megszokottól esetleg hangosabb viselkedése.
BETEGSÉG, HALÁLESET
- Amennyiben a Vendég a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szálloda orvosi segítséget ajánl fel.
- A Vendég a felajánlott orvosi segítséget saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.
- Az orvos nem a Szálloda alkalmazottja, megbízottja, közreműködője, a diagnózisért, az alkalmazott terápiáért, annak következményéért való felelősséget a Szálloda kizárja.
- A Vendég betegsége/halála esetén a Szálloda a költségeinek megtérítésére tart igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybevett szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelések, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.
- A Vendég fertőző betegsége esetén a Szálloda jogosult díjvisszatérítés vagy kártérítés nélkül, azonnali hatállyal felmondani a Szállodai szerződést. Ebben az esetben a Vendég a Szálloda felmondásában meghatározott időtartamon belül köteles a szállodát poggyászaival együtt saját költségén elhagyni. Fertőző betegség esetén a Szálloda a 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletnek megfelelően köteles eljárni. (Ez a rendelet írja elő, hogy mit kell tenni fertőző betegség esetén. A rendelet értelmében, ha ilyen gyanú áll fenn, akkor a Szálloda orvost hív, és ő állapítja meg, hogy a Vendég fertőző vagy sem.)
TALÁLT TÁRGYAK
- A talált tárgyakat a recepción lehet leadni, ahol azt nyilvántartásba veszik.
- Az élelmiszert, élelmiszer jellegű cikkeket, gyógyszereket a Szálloda megsemmisíti.
- A tárolható tárgyakat a Szálloda 3 hónapig őrzi.
- Amennyiben a talált tárgy jogos tulajdonosa jelentkezik, személyazonosságát igazoló okirat felmutatásával és aláírásával, valamint az őrzéssel felmerült költségek megtérítése ellenében veheti át a tárgyat.
- A Szálloda által méretük, súlyuk vagy egyéb tulajdonságuk miatt nem őrizhető tárgyakat a Szálloda haladéktalanul átadja a területileg illetékes jegyzőnek.
A SZÁLLODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
- A Szálloda a készpénz, értékpapír, értéktárgy esetében csak akkor köteles a keletkezett kárt megtéríteni, ha azokat a Szálloda megőrzésre átvette.
- A Szálloda kifejezetten felhívja a Vendég figyelmét, hogy készpénzét, értéktárgyát, értékpapírját a szobában lévő széfben helyezze el.
- Ha a széf nem vagy nem rendeltetésszerűen működik, a Vendég köteles erről a Szálloda recepcióját haladéktalanul tájékoztatni. A tájékoztatás elmaradásából vagy a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért a Vendég viseli a felelősséget.
- A Vendég egyéb bevitt dolgaiban keletkezett károkért a Szálloda csak akkor tartozik felelősséggel, ha a káresemény a Vendég által rendszerint használt, vagy a Vendég számára nyitott helyen következett be, például: a Szállodai szoba, folyosó, lobbi, kert, parkoló.
- A Szálloda a Vendég szállodába bevitt dolgaiban keletkezett kárért, veszteségért – a bevitelből kizárt dolgok kivételével – felelősséggel tartozik abban az estben, ha az értéktárgy, ingóság bizonyítottan a Szálloda területére, hotel szobába behozatalra került. A bizonyítás a Vendég feladata.
- Az így keletkezett kárért a Szálloda legfeljebb a Vendég által fizetett egy napi szobaár ötvenszereséig köteles helytállni.
- Mentesül a Szálloda a kártérítési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kár a Vendégek és az alkalmazottak körén kívüli elháríthatatlan ok miatt következett be, vagy a kárt a Vendég maga okozta.
- A Vendég a Szálloda berendezéseit, wellness és egyéb szolgáltatásait rendeltetésszerűen, saját egészségi, fizikai, mentális állapotának tudatában és ismeretében használja, illetve veszi igénybe, ezért a nem rendeltetésszerű, illetve nem a Vendég valós egészségi, fizikai, mentális állapotának megfelelő használatból, igénybevételtől eredő károkért való felelősségét a Szálloda kizárja.
- A Vendég a saját felelősségére kérhet ébresztést, amely figyelmességi gesztus a Szálloda részéről, az nem része a Szálloda szerződés szerinti szolgáltatásának. A kért ébresztés elmaradásából vagy a késedelmes ébresztésből eredő károkért a Szálloda nem vállal felelősséget.
ADATVÉDELEM
- A Szálloda a Vendég jelenlegi, múltbéli, illetve jövőbeni hotelbeli tartózkodásáról harmadik személynek, ideértve a Vendég közeli hozzátartozóit, kizárólag a Vendég előzetes írásbeli engedélye alapján ad tájékoztatást.
- E tájékoztatási tilalom nem vonatkozik a jogszabály alapján történő megkeresésre.
- A Vendég tudomásul veszi, hogy a Szálloda jogszabály rendelkezése alapján köteles a megkereső hatóság részére a Vendég megkeresésben kért személyes adatait kiadni, amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak.
- A jogszabályon, hatósági vagy bírósági határozaton alapuló adatszolgáltatással szemben a Szálloda nem emelhet kifogást.
Jelen Házirend visszavonásig érvényes.