A „sportfoliónk” között olyan sportesemények találhatók, melyek mind a hazai mind a nemzetközi sportrendezvények szervezésében is megállták a helyüket. A sportesemények kiemelt figyelmet igényelnek , mely már a szobafoglalásnál elkezdődik, fontos hogy egy csapat és a kísérők valamint a kapcsolattartó személyek lehetőség szerint egy szinten legyenek elszállásolva a az orvosi és felszerelési szobák esetén pedig kiemelt figyelmet kell fordítani a szobák kiürítésére és a szükséges tároló egységek elhelyezésére.
A sportolók számára a megfelelő teljesítmény eléréséhez több összetétel is szükséges, melyre a csapat részére a szálloda az alábbi szakami támogatást nyújtja, sportolói menü kialakításánál odafigyeléssel van az ételek meghatározásánál és természetesen az egészséges életmód alapvető szabályait tartja szem előtt. A legtöbb sportesemény kapcsán, vagy előre meghatározott menü van megadva, így számos sportesemény után már teljes körű ismerettel és magabiztos tudással tudjuk a menüket elkészíteni és a rendezvényt lebonyolítani.
A sportolói csapat megfelelő elszállásolása, valamint a hozzá tartozó szolgáltatások együttes odafigyelésével azt a nyugalmat és biztosan működő hátteret tudja megadni a Mercure Debrecen****Superior, mely a csapat sport teljesítményét pozitívan befolyásolhatja.
A sportcsapatok részére a buszparkolás megoldott a szálloda mellett található murvás talajon.